ÉBREDŐ VILÁG

GYERMEKFEJLESZTÉS

Alapozó terápia

Komplex, mozgásfejlesztésen alapuló idegrendszer fejlesztő terápia, 5-16 éves korig. (motoszenzoros terápia)

GOH, GMP diagnosztika

Beszédhallást,beszédészlelést és megértést vizsgáló eljárás.

Neurofeedback

(Amplitúdó tréning)

Személyre szabott agyhullám tréning, napjaink egyik legmodernebb tanulási módszere.

AStOP

(Auditív stresszoldó program)

Az AStOP egy lépcsőzetesen felépített, dinamikus auditív stresszoldó program, mely a hallórendszerrel, mint komplex dinamikus rendszerrel foglalkozik.

A gyermekfejlesztés fontossága

Rendkívül fontos a gyermek fejlődésének nyomon követése már a korai életszakaszban is. A szülőknek számos lehetőségük van tájékozódni, ismereteket szerezni, de ezen időszakban egy szakszerű védőnői, gyermekorvosi tanácsadás aranyat ér! A mozgás és beszéd nem megfelelő fejlődése, utaló jel lehet a későbbi problémákra. Ezek nem „aranyos” dolgok, hanem intő jelek, amiket komolyan kell venni. Sokkal könnyebb adott problémát pici korban megsegíteni, mint a későbbiekben „orvosolni”. Sajnos a mozgásbeli, érzékszervi (elsősorban hallás, látás),  beszédbeli problémák a későbbiekben már komoly tanulási, viselkedési stb. gondokká fonódhatnak, amiket már jóval nehezebb helyrehozni. Főként akkor, ha a problémákra csak az iskolakezdés után derül fény. A struccpolitika nem jó politika! Iskolába lépés előtt 1 évvel mindenképpen javasolt egy szakember megkérdezése, ha bármilyen bizonytalanság merül fel a gyermek fejlődését illetően. Természetesen ennek szükségessége bármikor felmerülhet.

Mottóm: Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!

Iránymutatás a fejlesztéshez!

Magyarországon számos kiváló módszer, terápia létezik, melyek hatékonysága bizonyított tény, de fontos, hogy gyermekünket teljes egységként nézzük és mindig felismerjük, hogy itt és most milyen módon támogassuk meg fejlődésének adott szakaszát, hogy számára az a lehető leghatékonyabb legyen. Szakmai és szülői tapasztalataimmal elsősorban mint Alapozó terapeuta, GOH, GMP-diagnoszta, EEG Neurofeedback tréner és gyógytestnevelő nyújtok segítséget a hozzám fordulóknak. Gyakran megesik, hogy egy-egy gyermeknek más jellegű, vagy komplexebb fejlesztés szükséges. Számukra is mindig igyekszem, ha szükséges kollégákkal konzultálva tanácsot adni és megtalálni a leghatékonyabban járható utat.

Rólam

Alapozó terápiát, EEG Neurofeedback tréninget tartok gyerekeknek és GOH,GMP-diagnosztikával (beszédhallás, beszédészlelés és beszédmegértést vizsgálatával) foglalkozom.

Márkus Krisztina vagyok. Kitűzött célom, hogy saját szakmai és szülői tapasztalataimmal, kapcsolataimmal komplex módon tudjak segítséget nyújtani, a hozzám forduló szülőknek és gyermekeiknek.

(tovább)

Filozófiám

„Mit tesz a szív, ha szívet talál?
– ha meleg szívvel elébe áll,
s megfogja két kezével,
megigézi két szemével,
meg az egész szellemével.”

Hetényi György

 

Munkamódszerem

Amit a helyzet kíván: személyre szabottan, komplexen,  célirányosan, határozottan, kedvesen, segítőkészen.

Egyedi megközelítés

Őszintén egymást segítve, a csillagot keresve, útjára terelve, testét-lelkét-szellemét magasra emelve! – Ha a szülő őszintén segíti munkámat, megosztja gondolatait, tapasztalatait gyermekéről, akkor nagymértékben hozzájárul munkám hatékonyságához, gyermeke fejlődéséhez.

Szülőknek / Mire figyeljünk?

Néhány jel, melyre oda kell figyelnünk:

Mozgásfejlődés állomásai születéstől három éves korig

Helyzet és helyváltoztatás, finommozgás, manipuláció, koordinált szemmozgás (tovább…)

MEgkésett beszédfejlődés

Lányok esetében két éves korra, fiúk esetében két és fél éves korra meg kell indulnia a beszédnek. Ekkorra rendelkeznie kell a gyermeknek néhány szóból álló aktív szókinccsel, melyet képes egyszerű mondatokká formálni. (tovább…)

Diszlexia

A diszlexiának két típusát különböztetjük meg, ezek:

fejlődési diszlexia
szerzett diszlexia

(tovább…)

Lateralizáció – „oldalivá válás”

Az evolúció folyamán az emberi agy két féltekéje bizonyos aktivitások tekintetében specializálódott – ezt laterali-zációnak nevezzük.

(tovább…)

A diszpraxia fogalma- idegrendszeri eredetű mozgáskoordinációs zavar

A praxia szó cselekvéssorok tervezését, irányítását jelenti, ami meghatározott feladat érdekében történik. Tanulási folyamat eredményeként alakul ki. (tovább…)

A diszgráfia

A diszgráfia jelentése: írászavar. A görög disz- és a graphia szavakból alkották, ahol a disz- jelentése “rosszul”, a graphia-é írás. (tovább…)

ADHD/ADD

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD, Attention Deficit Hyperactivity Disorder) az egyik leggyakoribb neuropszichiátriai tünetegyüttes, amely gyermekkortól végigkíséri az érintettek életét. (tovább…)

Ikolaérettség kritériumai

A felsorolt alapképességek megléte biztosítja a sima iskolakezdést, az örömteli írás-, olvasástanulást. (tovább…)

Diszkalkulia

A szó jelentése: számolászavar. Ma már – szerencsére – a diszlexia és diszgráfia mellett egyre ismerősebb fogalom.
(tovább…)

Keresztezett dominancia<br /> / Testséma /Térbeli tájékozódás
  • A tanulás folyamatát a keresztezett dominancia nehezítheti.
  • Az olvasási problémák hátterében gyakran a téri tájékozódás zavara áll.
  • A tanulási zavar gyakori tünete a bizonytalan testséma.

(tovább…)

A vitaminok fontossága az idegrendszer szemszögéből

A vitaminok fontossága az idegrendszer szemszögéből.Vitaminok nélkül sejtjeink elhervadnának, úgy , mint amikor a virágok nem jutnak vízhez. Ha a vitaminok szervezetünkben optimális mennyiségben vannak jelen a tápanyagok mellett, akkor nagy teljesítményre tesznek bennünket képessé. (tovább…)

„Fiam mozgásfejlődése csecsemő korától nem volt szabályos, kétévesen a viselkedési problémái a közösségbe illeszkedését nagyon megnehezítették, ekkor diagnosztizálták, hogy idegrendszere eltérő fejlődésű. A hiperaktivitás és az autizmus fennállásának lehetőségét több éves különböző fejlesztések és vizsgálatok során végül kizárták. Hétéves korára – elsősorban finom-motorikai – részképességeit a korosztálya szintjére felhozták és iskolaéretté nyilvánították, BTMN-es papírral. Ebben az évben foglalkozott alapozó terápia keretében Márkus Krisztina vele, és Ő volt az egyetlen, aki további vizsgálatot, speciálisabb idegrendszerfejlesztést javasolt, a számos fennálló csecsemőreflex miatt és aki a figyelem- és koncentráció-zavar miatt „megjósolta” hogy a normál iskola nem lesz megfelelő fiam számára. Miután – sajnos – meglátása beigazolódott, javaslata szerint kerestünk speciális szakembert, magántanulói csoportot és fiam fejlődéséből látom, hogy végre a megfelelő helyen vagyunk. Időnként felmerülő kérdéseimre mindig segítő választ kapok Krisztától. Mindezért elmondhatatlanul hálás vagyok Neki, és őszintén javaslom másoknak is, hogy a miénkhez hasonló problémákkal forduljon hozzá bizalommal. Azon ritka szakemberek egyike, aki a lehetséges terápiák széles skáláját ismeri és a konkrét esethez azt ajánlja, ami a legmegfelelőbb – akkor is, ha ezt csak másik szakember végzi.”

Somlói Viktória

„Egy szerencsés véletlen folytán éppen a legjobbkor találkoztunk Krisztivel. A fiam akkor lett 5 éves és egy felmérés után már tudtuk hogy nem fogjuk elengedni iskolába 1 év múlva, mert bár a korosztályához képest okosabb volt mégis a mozgás bizonyos részterületein voltak elmaradásai, ami miatt nehézségei lettek volna az iskolában. Fél évig heti 2x másfél órás egyéni terápiában foglalkozott vele Kriszti. Mindig nagy szeretettel és jó kis feladatsorokkal várta Bálintot. Gyorsan egymásra hangolódtak és mindig sikerült neki jó hangulatban, játékosan fejleszteni gyermekemet. Voltak mélyrepülések és fergeteges fejlődések. Jó volt látni, hogy nyílt meg a gyermek előtt a világ. Kisfiam nagy szeretettel emlékszik vissza a közös foglalkozásokra. Nem tudom kifejezni szavakkal, mennyire hálásak vagyunk Krisztinek, amiért munkájával hozzájárult gyermekünk fejlődéséhez.”

Ipolyi-Gulyás Csilla

„Kisfiam az óvoda utolsó évében jár/járt alapozó tornára Krisztához. Terápiás célunk az önszabályozás fejlesztése, az érzelmi önkontroll erősítése volt. Marcellkám alapvetően lassan enged be a bizalmába embereket, de Kriszta már az első alkalommal megtalálta vele a közös hangot. Nagyon türelmes, ugyanakkor kedvesen határozott is. Sokat mosolyog, és mindig vannak jó ötletei a nehezebben
együttműködő, vagy éppen kisebb lelkesedéssel érkező gyerekek bevonására is. A foglalkozás mindig jó hangulatban telik, Kriszta sokat dícséri a gyerekeket, és kreatív
módszereket alkalmaz a motiválásukra. Az alapozó torna ideje 1,5 óra, amit Kriszta a gyerekek számára érdekes, élvezetes, változatos, játékos feladatokkal tölt meg.
Mozognak, közben pedig mondókáznak és énekelnek is, Kriszta pedig képes a figyelmüket, lelkesedésüket a foglalkozás végéig fenntartani, – ami szerintem önmagában is óriási teljesítmény 4-5 eleven, örökmozgó gyerek esetében! Szülőként sok kérdéssel fordultam hozzá a gyerekeimmel kapcsolatban.  Kriszta széleskörű szakmai tájékozottsággal tudott tanácsokat adni a különböző fejlesztési lehetőségekről. Jó szívvel ajánlom Őt minden szülőnek, aki profi fejlesztő szakembert keres a gyermekének!”

Berényi-Nagy Orsolya